Lőrinci Város Kft.


A tartalomhoz

Közzététel:


175/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet
a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről


"1. § (1) Az a gazdasági társaság, amelyben a Magyar Állam, helyi önkormányzat, költségvetési szerv vagy közalapítvány külön-külön vagy együttesen számítva többségi befolyással rendelkezik, a 2. §-ban meghatározott adatokat az e rendeletben meghatározottak szerint a honlapján közzéteszi.

(2) E rendelet alkalmazása során
a) többségi befolyás: az olyan kapcsolat, amelynek révén a befolyással rendelkező egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával - közvetlenül vagy a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személy (köztes vállalkozás) szavazati jogán keresztül - rendelkezik, azzal, hogy a közvetett módon való rendelkezés meghatározása során a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyt (köztes vállalkozást) megillető szavazati hányadot meg kell szorozni a befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazati hányadával, ha azonban a köztes vállalkozásban fennálló szavazatainak hányada az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni,
b) közzététel: az e rendeletben meghatározott adatoknak internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, a közzétett adatot megismerő személy azonosítása nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen történő hozzáférhetővé tétele.

2. §
(1) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott gazdasági társaság a közzététel időpontjában fennálló adatok alapján közzéteszi a vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottsági tagok, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 188. § (1) bekezdése és 188/A. § (1) bekezdése szerint vezető állású munkavállalók, az elkülönült szervezeti egységet vezető munkavállalók, valamint a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalók
a) nevét,
b) tisztségét vagy munkakörét,
c) munkaviszonyban álló személy esetében
ca) a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat, ezen belül külön feltüntetve személyi alapbérét, egyéb időbérét, teljesítménybérét, valamint az időbért megalapozó időtartamot, illetve a teljesítménybért megalapozó teljesítménykövetelményeket,
cb) az Mt., kollektív szerződés, illetve a munkaszerződés alapján járó mértéket megjelölve a munkavállalóra irányadó végkielégítés, illetve felmondási idő időtartamát,
cc) az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján kikötött időtartamot és a kötelezettség vállalásának ellenértékét,
d) a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 22. § (2) bekezdés a) pont szerinti jogviszony, valamint a felügyelőbizottsági tagok esetén
da) a megbízási díjat,
db) a megbízási díjon felüli egyéb járandóságokat,
dc) a jogviszony megszűnése esetén járó pénzbeli juttatásokat.

(2) Az adatok közzétételéért, folyamatos hozzáférhetőségéért és hitelességéért a gazdasági társaság mint munkáltató vezetője a gazdasági társasággal összefüggő valamennyi adat vonatkozásában felelős. Ha a gazdasági társaság jogutóddal szűnik meg, a korábban közzétett adatoknak a (4) bekezdésben meghatározott időtartamon belüli folyamatos hozzáférhetőségről a jogutód vezetője gondoskodik."






Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe